Pár gondolat ami engem speciel feldob :)
... remélem titeket is, hogy teljes testbedobással tudjatok menni a csatába, ami konkrétan az élet.
2012.03.11
Egy nő szépsége nem a ruhákban, amiket hord, nem az alakjában vagy a frizurájában rejlik. A nő szépségét a szemében találod, mert a szem bejárat a szívhez, ahol a szeretet lakozik.
Audrey Hepburn
"Mindenki a győzelemről álmodik, de a bajnok felkel és elmegy edzeni"
Minden dalnak van egy vége, egy utolsó hangjegye. Minden dal véget ér. Butaság lenne emiatt nem élvezni egy dalt. Egyszer minden dal véget ér, de ettől még élvezheted a zenét.
Az emberek nem mindig azért sírnak mert gyengék, hanem azért, mert túl sokáig maradtak erősek...!
"Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni." (John Lennon)
"Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi"
Szabó Magda
Aki mindig meg akar felelni mások elvárásainak, az lemondott arról a lehetőségről, hogy önmagáért szeressék.
Darnel Christian
"Szeretni nem lehet szkafanderben - csakis meztelenül. Aki szeret: védtelen."
Müller Péter
"Akiért érdemes meghalni, azért élni kell. "
"Ha az örömöd attól függ, hogy valaki mit tesz, illetve mit nem tesz; akkor csapdába estél, mert azt nem tudod irányítani, hogy mások mit gondoljanak vagy tegyenek. De ha felfedezed, hogy az örömöd senki mástól nem függ, csak magadtól, akkor felfedezed a legnagyobb szabadságot, ami lehetséges, és ami még legvadabb álmaidat is felülmúlja. A boldogságod attól függ, hogy TE minek tulajdonítasz jelentőséget." (Jerry Hicks)
Egy igazi nőnek nincs szüksége ideális testsúlyra és modellalkatra ahhoz, hogy vonzó legyen. ami igazán számít: a mosoly, a báj, a mágikus pillantás, a kisugárzás, a személyiség és mindenekelőtt az önbizalom!
"A nevetés a dzsem az élet pirítósán. Ízt ad neki, megőrzi a kiszáradástól, és megkönnyíti a lenyelését."
2012.03.08.
Endorfin - az igazi boldogsághormon
Már mindannyian unalomig hallhattuk, hogy a mozgás endorfint termel, és vidámak, boldogok leszünk tőle. A mozgás persze sok más pozitív hatással is rendelkezik, ám nem ez az egyetlen út a hormonális boldogsághoz!
Az endorfin valójában olyan, agyban termelődő neurotranszmitter, ami csökkenti a fájdalomérzetet a testben, és akár euforikus élményt is képes kiváltani. Ez az érzés akár 12 órán át is tarthat. Egyes drogoknak, mint pl. a heroin, kokain, szintén endorfin termelést kiváltó hatásuk van, de szerencsére egyáltalán nem kell ilyen eszközökhöz nyúlnod, hogy érezd a belülről jövő örömöt!
Chilipaprika
Aki igazán szereti a méregerős chilipaprikát, az tudja: ez igazi függőség! Nem is csoda, az érzés azonnali endorfintermelést vált ki, ami nem csak helyileg, hanem az egész testben hat. Az ok a fájdalomcsillapítás!
Hatás: 1-3, attól függően, hogy mennyire erőset bírsz megenni.
Pozitív gondolatok
A pozitív gondolatok úgy működnek, mint a gyógyszerekben való hit. Ha hiszel bennük, működnek. Még a fájdalmat is csillapíthatod velük: endorfinnal.
Hatás: 2
Edzés
Leginkább a hosszútávú, aerob sportok fokozzák az endorfintermelést: a futás, úszás, gyaloglás, tenisz, kardioedzés stb. Ilyenkor a holtpontot elérve, amikor már úgy érzed, nem bírod tovább, a termelődő endorfin elmossa a fáradtságot és a fájdalmat, és tovább tudsz menni. A teljesítmény újra fokozódik, és az agyban is érezhető a változás. Ez a hatás az edzés után órákkal is tart!
Hatás: 2-4, az intenzitástól és az időtől függően.
Orgazmus
Ez a legjobb módja egy endorfinfröccs megszerzésének. Körülbelül egy órát kell futnod ahhoz, hogy ilyen mértékű emelkedést érj el - ha bírod egyáltalán! Ráadásul így még a kapcsolatodat is erősíted!
Hatás: 5
Egy kis kiruccanás
Egy kirándulás, színház vagy kiállítás olyan pluszt ad az életedhez, ami valóban emeli az endorfinszintedet! Azok, akik rendszeresen megajándékozzák magukat örömteli élményekkel, egészséges szinten tartják endorfinszintjüket.
Hatás: 2, hacsak nem élsz át fantasztikus katarzist - az 3 pontot ér!
Csokoládé
Erről aztán mindannyian tudjuk, hogy jó forrás, ugye? Persze nem árt tudni, hogy a leginkább addiktív étel a kakaó - igazán rá lehet szokni! Szerencsére endorfin termelést serkentő hatását már pár falat is kifejti. Ha pedig étcsokit eszel, a kalóriákkal sem lesz nagy gondod!
Hatás: 1
Félelem
Ez a magyarázata arra, hogy szeretjük a horrorfilmeket - a félelem serkenti az endorfintermelést. De ugyanez magyarázza az extrém sportokra való „rászokást", vagy a hullámvasút szeretetét. Hiszen senki nem szeretne megsérülni, vagy igazán kísérteni a halált. Viszont az érzés, ahogy az endorfin elönti az ereidet, megéri!
Hatás: 3-5, egyéntől függően.
Napsütés
Ugye, hogy nyáron jobb a hangulatunk, mint télen? A napsütés is serkenti az endorfintermelést, nem csoda, ha vannak, akik minden veszély ellenére sem tudnak leszokni róla! Persze a napvédő krémek nem akadályozzák a jó érzés kialakulását!
Hatás: 2
Viccek és romantikus filmek
Lehet ez egy egyszerű vicc, vagy akár egy egész romantikus eposz, a nevetés emeli az endorfinszintet, és még az immunműködést is stimulálja! Ugye, hogy a boldog emberek kevesebbet betegek?
Hatás: 2-3
---------------------------------------------------------------------------------------------
"Ami nem öl meg az erõsebbé tesz."(F. Nietzsche)
Attól még, hogy orvos vagy, beteg is lehetsz.
Attól még, hogy bíró vagy, bűnös is lehetsz.
Attól még, hogy ember vagy, boldog is lehetsz.
A sikeres ember megkapja, amit akar A boldog ember örül annak, amit kap.
Életünk napjai közül egyik sem annyira kárba veszett, mint az, amelyen nem nevettünk."
Ha azt nézed, hogy mi, az amid VAN az életben, abból mindig egyre több lesz. Ha azt, nézed hogy mi az ami hiányzik az életedből, soha sem lesz elég semmiből.
„Gondoltál-e arra, hogy az emberi gondolat a leghatalmasabb építő és romboló erő? Te magad vagy az az erő, amely életre hívja a történéseket - a jót, a rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot." Tatiosz
Gyűjts erőt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen...
Csak a testünk lehet öreg. A lelkünk időtlen...
A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.
Ha megismersz valakit, aki segít elfelejteni a múltat; akkor ő lesz a jövőd ♥
"A boldogság titkát, nem akkor lehet megtalálni ha többre törsz, hanem hogyha kifejleszted a képességet, hogy élvezd a kevesebbet."
A tények nem ijesztőek, de ha nem akarsz szembenézni velük, ha hátat fordítasz nekik, és menekülsz előlük, az már ijesztő. Buddha
A legerősebb harcosoknak két fegyverük van: az idő és a türelem.
Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz. Mahatma Gandhi
Az úton önmagadat kell adnod. A világon a legnehezebb dolog olyannak lenni,amilyenek nem vagyunk. Ahhoz, hogy el tudjunk kalandozni önmagunktól,egyre közelebb és közelebb kell kerülnünk ahhoz a valakihez, akik valójábanvagyunk. Ez nem nehéz, látni fogod. A legkönnyebb dolog önmagunkat adni.Sokkal nehezebb azzá lenni, amit mások várnak el tőlünk. Ne hagyd, hogyilyen helyzetbe kényszerülj. Találd meg önmagad, azt, aki vagy, és légy, akivagy! Akkor egyszerűen csak létezned kell. Akkor másra fordíthatod mindazt az energiát, amit abba öltél, hogy * fenntartsd a látszatot*.Többé nem lesz látszat, amit fenn kell tartanod. Sem szerep, melyet el kell játszanod. Jelentsd ki:-* Íme , itt vagyok. Fogadjatok el olyannak, amilyen vagyok, minden hibámmal és gyarlóságommal együtt. S ha ez nem megy, hagyjatok létezni.
"Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad." (Buddha)
Az élet photosopja az, amikor egy lelkileg összetört embert mosolyogni látsz!!
Egyszer egy okos ember azt mondta nekem, hogy fordítsak hátat a Napnak,és nézzem meg, mit látok magam előtt. Az árnyékom volt az. Azt mondta, hogy ez nem csak egy egyszerű árnyék, hanem a lelkem megjelenése a mi világunkban. A Nap sugarai olyan erősen sütnek, hogy képesek arra is, hogy szemmel láthatóvá tegyék számunkra a saját és mások lelkét. De egyvalami nagyon fontos, és ezt jól jegyezd meg - mondta. Mint láthatod, nem csak neked van árnyékod, nem csak az embereknek van lelke, hanem mindennek, ami körülvesz minket. A fáknak, az állatoknak, de még a tárgyaknak is. Ha úgy éled életed, hogy ezt az alapvető igazságot soha nem felejted el, akkor tartalmas és szép életed lesz, és olyan dolgokat fogsz megismerni, amire a legtöbb ember sohasem lesz képes. Tihanyi Márk
Az utat, amely a célhoz elvezet, magadnak kell megválasztanod, s neked kell végigjárnod azt. Ha tévedtél, sosem késő visszafordulnod, hogy új ösvényre térve ismét nekivágj. Ettől szép minden rejtvény, s ettől szép maga az élet is.
Soha ne magyarázkodj! A barátodnak nem kell.. Az ellenséged meg úgysem fogja elhinni...
Szakíts időt a munkára, ez a siker ára. Szakíts időt a gondolkodásra, ez az erő forrása. Szakíts időt a játékra, ez a fiatalság titka. Szakíts időt az olvasásra, ez a bölcsesség alapja. Szakíts időt a kedvességre, ez a boldogság kapuja. Szakíts időt az álmodozásra, ez az út vezet a csillagokhoz. Szakíts időt a szerelemre, ez az igazi öröm az életben. Szakíts időt a vidámságra, ez a lélek zenéje.
A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik...♥
Tíz dolog, amit csak a nők értenek
1. Hogy néha 25 pár cipő sem elég.
2. Hogy mi a különbség a törtfehér, a halvány vajszín és a krémszín között.
3. Hogy sírni néha olyan jó.
4. Hogy a 9990 forint miért csak 9000.
5. Hogy mitől fogyókúrás ebéd a saláta, a diétás cola, és egy nagy adag vaníliafagyi epres tejszínhabbal.
6. Hogy milyen érzés kiárusításkor feleannyiért hozzájutni egy olyan darabhoz, amire tulajdonképpen semmi szükség nem volt.
7. Hogy minden fürdőszobamérleg rosszul kalibrált.
8. Hogy egy jó pasit nehéz találni, de egy jó fodrászt majdnem lehetetlen.
9. Hogy egy telefonbeszélgetés 2 nő között miért nem lehet 10 percnél rövidebb?!
És persze mindezeken felül a legfontosabbat:
10. A TÖBBI NŐT!
Attól, hogy az ember nem beszél valamiről, még gondol rá. Sőt. Többet gondol rá.
Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte!
Sokkal erősebb vagy, mint hinnéd! Mindent kibírsz, mindent elviselsz, és ha mozgósítani tudnád erőidet, egy hegyet is elhordanál, és a legnagyobb fájdalom sem roppantana össze. Igazi természeted isteni és erős. Ami gyengeség benned, az téves gondolat, rossz lelki megszokás és nem valódi érzés.
'A kíváncsiság egyeseket arra késztet,hogy felfedezzék Amerikát, másokat meg arra,hogy az ajtó mögött hallgatózzanak...'
"Egy nőt szeretni kell ,vagy elhagyni. Középút NINCS."
2012.03.07
Nem vezetnek rövid utak oda, hova érdemes menni! (Beverly Sills)
A szép mindenütt jelen van, csak kevesen veszik észre! (Konfuciusz)
Sosem késő azzá válni, akivé már válhattál volna. (George Eliot)
A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. (keleti bölcselet)
A létezés nem hisz a másolatokban, a létezés lényege az eredetiség, ezért mindig eredeti, egyéni lényeket teremt. (Osho)
Mindig mondj igent a jelen pillanatra! Hiszen mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb, mint belső ellenállást tanúsítani azzal szemben, ami már van? (Eckhart Tolle)
Még nem dőlt el a kérdés, vajon az őrültség nem a legmagasabb rendű intelligencia-e.(Edgar Allan Poe)
Az ember semmi más, mint amivé önmagát teszi. (Jean-Paul Sartre)
Semmi sem jó, vagy rossz önmagában, csupán a gondolkodás teszi azzá.(William Shakespeare)
2012.03.06
"Az élet 10%-a, ami veled történik, és 90%-a, ahogyan reagálsz a történésekre." (John C. Maxwell)
"Az erőfeszítés csak akkor nyeri el méltó jutalmát, ha ez ember semmiképp sem adja fel." (Napoleon Hill)
"Az akadályok nem törhetnek meg; minden újabb akadály az elszántságomat fokozza." (Leonardo da Vinci)
"Ha ég a házad, melegedj a tüzénél!" (spanyol közmondás)
"Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót."(Milton Berle)
"Az optimista két garassal a zsebében is úr. A pesszimista tele páncélszekrénnyel is senki." (André Kostolany)
"Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy." (Thomas Alva Edison)
"Vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet." (Hannibal)
"Hasonlítsd össze magad a jobbal és elégedetlen vagy, de hasonlítsd össze magad a legrosszabbal és máris több vagy az elégnél." (kínai közmondás)
1. Csak ma boldog leszek. Hiszem, hogy Lincolnnak igaza volt: "a legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen". A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.
2. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodok hozzájuk.
3. Csak ma törődni fogok testemmel. Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza, és nem hanyagolom el, hogy tökéletesen engedelmeskedjen parancsaimnak.
4.Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet. Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya. Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.
5. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon; jót teszek valakivel és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem, ahogy William James mondja, csak az edzés kedvéért.
6. Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani.
7. Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.
8. Csak ma programot készítek. Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában. Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz. Ez megszabadít két nyűgtől. A sietségtől és a bizonytalanságtól.
9. Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok. Ebben a fél órában néha Istenre fogok gondolni, hogy egy kicsit távlatokban is gondolkodjak.
10. Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek és higgyem, hogy akiket szeretek viszontszeretnek.
(Dale Carnegie - Sikerkalauz 2)
"Amikor olyan messzire mentél, hogy képtelen lennél még egy lépést megtenni, csak fele olyan messzire jutottál, mint amennyire képes vagy."(grönlandi közmondás)
"Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz." (Les Brown)
"Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel."(Joanne Kathleen Rowling)
"Ha azt szeretnéd, hogy a dolgok valóban megváltozzanak, más gondolatokra van szükséged." (Abraham Hicks)
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Vevőszolgálat: 0650 111 2333
tisztacsapviz.hupont.hu
2. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft
► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest
teherautoberlesbudapest.hupont.hu
► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.
tekergobabszinhaz.hupont.hu
4. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni
► nem lesz gondja az adózásra!
tax-pay.hupont.hu
► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!
tenerife-spain.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
5. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek
► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.
varak-varromok-kastelyok.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
7. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
8. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
9. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
10. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
11. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
12. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
13. FERNANDO TORRES
► Focisták és Fernando Torres
focitorres.hupont.hu
14. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó
► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.
szandra-hannah.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
16. Sztárocskák
► énekesek,színésznők
szineszno-enekesno.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
18. Here the elclassico what it is possible to know !
► Here Barcelona Fc from a team's and Real Madrid's team it is possible to know about the players though in it!
elclassico.hupont.hu
19. Lányok oldala
► Ezen az oldalon találhatsz mindent ami szükséges vagyis rengeteg mindent :zene.képek,köny,viccek,idézetek.........................................................
girlsvorever.hupont.hu
► Ha imádod a Titanicot és Demi Lovatot mint én akkor itt a helyed!!!
hannahszandi.hupont.hu
21. Akik szeretik a barcát!!!!!!!jöjjön ide!!!!!!!
► barca szeretőknek
barcelonafan.hupont.hu
22. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
23. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
24. Avril Lavinge legnagyobb rajongója
► ezt az oldal Avril rajongóknak ajálom!
cappy.hupont.hu
25. PARIURI SPORTIVE
► LISTA MECURI
pariurisportive.hupont.hu
26. _Emo.Lolly.Cicuss_:Dorka wagyokk.tsőőőőhh^-^*-*
► lépj be vagy cseszd meg magad^-^*-*
emocicuss.hupont.hu
27. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
28. Az autók és motorok csodálatos világa
► Ez az oldal azért jött létre, hogy mindenki gyönyörködhetjen és csodálhatja az új idök autóit és motorjait. Na meg persze a történetüket is. Itt minden megtalálható ami autó és motor. Remélem mindenkinek fog tetszeni és jól fogja érezni magát.
automoto.hupont.hu
29. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
30. Forlán élete és más focistáknak
► Itt mindent meg tudthadsz Forlánrol és más focistákrol. Készitette az egészet:Páros Tamás
forlan-adatlapja.hupont.hu
31. Pk mindenekfelett. Tetszett a yamakasi? gyere és pk-z!
► pk,pk,pk parkour
pkfanclub.hupont.hu
► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!
jankamarci.hupont.hu
33. Gyűrűk Ura és más Tolkien könyvek oldala
► Egy Gyűrű mindfölött, Egy Gyűrű kegyetlen Egy a sötétbe zár, bilincs az egyetlen
tolkienweb.hupont.hu
34. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
35. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
36. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
37. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
► Lovagolj a végtelen tengeren át és biztos rátalálsz .....Ezt én költöttem
horseforever.hupont.hu
39. GOMBACSÍSZÁR
► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)
gombacsiszar.hupont.hu
40. Yves Webshop
► --------LEGJOBBAT A LEGOLCSÓBBAN!!! --------GARDRÓB KISÖPRÉS!!! -----------LEÁRAZÁS, KIÁRUSÍTÁS, AKCIÓ, Női, Gyermek, Férfi, Nagymama RuháK, Kiegészítők, Lakberendezés, Műszaki cikkek, Irodaszerek, Könyvek, Nyelvkönyvek, Photo album, Újság, DVD lemez
yveswebshop.hupont.hu
► Mindig csak a csokoládé ?? Vajon ki szereti? Csak egy tipped lehet........
chocolatelovers.hupont.hu
42. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
43. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
44. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
45. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
dallam.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
47. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
48. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
49. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
50. Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.
► Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!
es-szencia.hupont.hu
51. ♥
► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..
jokisversek.hupont.hu
► Ashley Tisdale---Sharpey Evans
ashleyblondie.hupont.hu
53. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
54. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár
► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com
lampaalkatreszek.hupont.hu
► Hali! Ez az oldal minden ami zene és sztárok. Nézz körül nyugodtan, itt mindent megtalálsz! A legfrisseb hírek mindenkiről, és mindenről!:-)
starnews.hupont.hu
56. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
57. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
58. Twilight Saga, minden ami Twillight
► Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyor
vampire.hupont.hu
59. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
60. A te kedvenced
► Itt sok mindet megtalálsz Rihannától kezdve Sp-ig. Jó szorakozást kiván:Vivi
atekedvenced.hupont.hu
61. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
62. SzentendreMet
► | Szentendre időjárása | friss meteorológiai hírek | egyéb információk |
szentendremet.hupont.hu
63. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
64. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
65. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
66. Érmihályfalvi helytörténet
► Ismerje meg Érmihályfalvát és környékét Kovács Rozália - Gyöngyi helytörténész bemutatásában
helytortenet.hupont.hu
67. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
68. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
69. Kisiskolás, írott magyar betűkészlet Windows Op. rendszer alá.
► Kisiskolás, a gépi zsinórírás érdekében, kissé módosított, saját készítésű, írott magyar betűkészletet ajánlok az elsősöket oktató pedagógusok munkájának megsegítéséhez, számítógépen készítendő feladatokhoz.
irottmagyarabc.hupont.hu
70. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
72. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
► Azoknak való az alvás akiknek nincs internete
minecraftadventureshu.hupont.hu
74. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
75. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu